Pedig esik.
Pedig szürke az idő.
A hőhullámoktól folyton csatakokban folyik rajtam a víz.
Pedig reggel összeszólalkoztam a férjemmel, kiöntöttem a kávém miközben egy podcastot hallgattam sminkelés közben.
De amint kiléptem a levegőre, hogy siessek a buszhoz, egy pillanatra megtorpantam.
Vettem három mély levegőt.
És megszállt a nyugalom.
Éreztem a meleg párát, éreztem hogy a természet már készül a kicsattanásra.
Éreztem, hogy el tudom fogadni, hogy most esik és nem fénylik a nap, de én akkor is jól vagyok.
Rendben vagyok.
Értékes vagyok.
Csak azért mert vagyok!
Nem kell szeretnem ezt az időt, csak megengedem, hogy megéljem ennek is értékét.
Például milyen jó lesz ha utána újra látom a kék eget és napot.
Ha két farkas dúl lelkemben – az önsajnálat és a jókedv jelképe- akkor, ahogyan a tanmese is mondja:
– Melyik farkas fog győzni?
Az öreg Cherokee bennszülött egyszerűen ezt felelte:
– Az, amelyiket tápláljuk.
