Minden nap körültekintően megkomponálom a kinézetem, a ruhám a kendőm, a kiegészítőket. Csodás összhatást hozok létre.
Tényleg a legtöbbször tetszem magamnak. Mosolyogva lépek ki az utcára, figyelem a természetet, elismerően biccentek a velem együtt sétálóknak, élvezem ahogyan a nap melegít, vagy épp a szellő átfúj kicsit. Risza jobbra, risza balra, érzem ahogyan a szoknyám suhog és fodrozódik a lépteim közben. Jólesik.
Felemelem a fejem nincsen mit szégyellnem, így is lehetek vonzó, különleges és színes.
Ugye milyen jól hangzik mindez? Már – már én is elhiszem, hogy lehet ezzel együtt is élni, és lépkedni előre.
Bárkivel találkozom vagy beszélek, mind kifejezik elismerésüket, hogy mennyire elismerendő, példaértékű és bátor ahogyan vagyok az elmúlt hónapokban.
Pedig nem teszek túl sok különleges dolgot, csak élek.
Szippantom magamba az életet. Élvezem az ízeket – amikor épp nem hányok, nem érzek rossz szagokat, nem fémes ízű az egész szám.
Megengedem magamnak a pihenést – legalábbis nagyon igyekszem, de ez egészen új szokásom.
