Hogyan lesz egy fitt, aktív és vonzó nőből egy bicegő roncs?
Az 5. kemo után vagyok. Hétfőn kaptam meg a második négyes első adagját.
Többen avval bíztattak ez már kicsit könnyebb lesz, már nem a dúrva piros csöpög majd a vénámba. Sőt ettől már a hajam is elkezdhet majd nőni. (ez még nem történt meg)
Annyira reménykedtem, hogy tényleg jobban viselem majd. Félve, remegve mentem a kórházba, de bizakodva, csinosan és elszántan.
De sajnos azt kell, hogy mondjam hiú ábrándokat kergettem. Ezekre a gyógyszerekre én sokkal rosszabbul reagálok, mint az előző körre. Maga a kezelés közel 5 óra hossza, mely amúgy is megterhelő testileg és lelkileg is. (az előző max 3 óra volt) De ami a legrosszabb az a mellékhatások.
Kezelés utáni estére az arcom borvörös színt öltött magára és a szemeim elkezdtek behúzódni üregükbe mint egy 100 éves óriás teknősnek, aki éppen csak egy résen keresztül élvezheti a látás csodáját. A szemhéjaim mozgatása felért egy súlyzós edzéssel s úgy éreztem a lángba borul rögvest az egész fejem. Ez a kedves jelenség 2,5 napig volt része az életemnek. Mikor tükörbe néztem, nem tudtam megállítani a feltörő zokogást. Nincs hajam, nincs arcszőröm, és most már arcom sincsen. Ki ez a nő? Ki a franc bámul vissza rám? Semmi se marad belőlem.. Szálanként veszítem el önmagamat.
Mikor kezdtem megnyugodni, hogy arcom sziluettje kezd hasonlítani a szokásos formájára, akkor újabb mellékhatás köszöntött, melytől az egész testem fáj, sajog. Mint akit a legnagyobb körültekintéssel szétvertek egy kalapáccsal mindenhol. Én még életemben nem éreztem ilyen fajta fájdalmat. Se feküdni, se járni, se ülni nem kényelmes. Folyton zsibbad, bizsereg, lüktet, szúr.
Kevertem ki krémet fájdalom csillapító olajokból azzal kenegetem magam, de körülbelül egy percig enyhül a kín.
Tegnap mikor forró vízzel tusoltam, mely égette a bőröm akkor nem éreztem fájdalmat. Bár minden pillanatot a kádban tölthetnék, mint egy ponty, aki még nem tudja, hogy a karácsonyi lakoma sztárja lesz és boldogan tátog.
Ésszel fel nem tudtam fogni, hogy abban elfáradtam, hogy a buszmegállótól besétáltam a munkahelyemre. Én aki napi 5 km-t gyalogol 2 éve folyamatosan, akinek a túrázás a legkedveltebb passziója- Tegnap még levegő után kapkodtam kb 500 métertől, és majd leszakadt a karom egy 4,5 kilós szatyor súlya alatt.
Úgy érzem eltűnök… Mindaz eltűnik, ami engem képvisel. Az energiám, az erőm, a hitem.
A szépségemnek már fuccs, kapaszkodtam a többibe, hogy velük majd újjá, sőt még jobbá építem magam. De erő nélkül hogyan leszek erre képes?
Hova nyúljak? Honnan merítsek erőt? Mit tegyek?
