Á nem hiszem el hogy vége…teljesen más időben voltam itt, és nem csak az idő eltolódás miatt.
Éjjel már pánikoltam nagyon.
A bőröndjeim túl kövérek 🙂 és hétfőn már vizsgálat, félek hogy el ne ájuljak.
6 óra múlva indulok haza…
Telihold
Menstruálok
Vacation blues
Nem akarok hazamenni.
De otthon is van ami hiányzik.
Vajon jövök e még
Itt buborékba voltam, csak az adott perc számított és egy másik világ
Félek
Sokszor voltam magányos itt is de mégis boldog és szabad.
Nem ráktúlélő voltam csak egy lány.
Nem szegény Orsi voltam, aki poklokon ment át csak egy nő aki visít ha delfint és/vagy mókust lát.
Aki a nappal kel és beleborzong az őszi levelek szépségébe.
Hiányzik a férjem, a családom, a barátaim, de még maradnék…
Mert itt nincs klinika.
Biztos valami elba**ott agyam van de nekem soha nincs honvágyam.
Én itt is itthonvagyok.
Meg Horvátországban vagy Spanyolországban is.
Kinn ülök a teraszon pizsamában már csak az utiruhám van kinn.
A nap ezerrel melegít.
Itt ugral a móki.
Kerti munkagépek zaja és felettem elsuhanó repülők hangja tölti ki a teret körülöttem.
Mindenki tart vhova.
Én szeretném megállitani az időt.
Most jó.
Most jól vagyok.
De tudom minden lépesem közelebb visz a túléleshez, igy el fogok indulni. De most nehéz a szívem. Sóhajt a lelkem.
Csak még egy napért. Csak még egy napfelkeltéért. Csak még egy kis biztonságért.
